Egy gyönyörű barátság kezdete

Általában olyan vagyok, hogy ha elmegyek nyaralni, mindenből szeretem használni a saját cuccomat. Saját törölköző, tusfürdő, sampon. Hiába van ki készítve minden a szálloda saját termékeiből én viszem a sajátomat és punktum! Hajszárítóból is az otthonit szoktam használni, mert nagyon hosszú hajam van és eddig csak rossz tapasztalatom volt a szállodás hajszárítókkal. Mindegyik épp hogy csak lehelgette a hajam. Ebből kifolyólag tehát mindenhova hurcolgattam a kis utazós hajszárítómat.

Egyik este mikor már a vacsorához készülődtünk, bedugtam a konnektorba a majd azzal a lendülettel zárlatos lett és le is égett. Tehát használhatatlan lett. Miután sikerült visszakapcsolni az áramot, kénytelen voltam a szállodai hajszárítót használni és nagy nehezen, sikerült megszárítani a hajam. Szerencsére ez volt az utolsó nap a nyaralásból, de tudtam, hogy muszáj leszek beszerezni egy másikat.

Mivel egyik nagy szenvedélyem az online vásárlás, ezért nem is állt szándékomban elmenni bármelyik elektrotechnikai szaküzletbe, most is a neten kerestem a megoldást. Egy szépségápolási tippekkel foglalkozó blogon találtam meg a https://www.bestmarkt.hu/haztartasi-cikkek/szepsegapolas-c1089/hajszarito-c1031 oldalt, ami tulajdonképpen maga volt a hajszárítók Mekkája.

Több, mint 270 gépezet volt a listán egészen a pár ezer forintosoktól, a több százezer forintosokig. Majdnem 40 különböző gyártó termékeiből lehetett választani, és aminek a legjobban örültem, hogy a kedvenc márkámból a Remingtonból volt a legtöbb. Teljesítményben találhattam termékeket egészen a 400 W-tól az ipari 2500 W-ig. Kiderült, hogy a hőmérséklet és ventilátor fokozatban egészen a hatosig fel lehet menni és már egészen alapvető funkciónak számít az ionizálás. Ez utóbbi egyébként segít megtartani a haj nedvességtartalmát, sokkal jobb lesz az állapota és könnyebben is lehet kifésülni.

A választásom végül egy olyan fekete és narancsszínben pompázó Remington hajszárítóra esett, amihez jár egy hajvasaló is. Igaz, nagyon nehezen tudtam dűlőre jutni a jobbnál-jobb ajánlatok között, szóval egy jó pár órát elpepecseltem az oldalon, de végül ez a csomag nyerte el a szívem. A hajszárító teljesítménye 2000 W és beépített kerámia és ionos betéttel rendelkezik, ami biztosítja az egyenletes hőmérsékletet és az ionizációs hatást. Van rajta eco funkció is, ami különösen tetszett, mert így energiatakarékosan működik, és ami tényleg vitt mindent, hogy a levegőbemenetnél a rács levehető így könnyen tisztítható. Ezzel mindig is meggyűlt a bajom, mert hiába takarítok rendszeresen, a szállóport ez a rész előszeretettel gyűjtötte. A hajvasaló szintén kerámia bevonatos lapokkal van ellátva és egészen 215 fokig fel tud melegedni. Tényleg ez volt a legjobb ajánlat, mert ha azt nézem, hogy a hajvasaló és a hajszárító együtt került annyiba, amennyit külön-külön is bőven megérnek, akkor kifogtam a legjobbat.

Egyébként a szépségápolási kategórián belül nagyon széles a skála. Találtam szuper arctisztító gépeket, elektromos körömreszelő készletet, cserélhető fejekkel, sarok reszelőket és még különböző hajformázó gépeket is.

Az online áruház felülete nagyon felhasználóbarát és bárki könnyen megtalál rajta bármit. Azért külön plusz pont jár, mert elképesztően részletesen lehet keresni és nagyon sok kis részletet lehet beállítani a szűrési listán.

Nagyon örülök, hogy rátaláltam a https://www.bestmarkt.hu/haztartasi-cikkek/szepsegapolas-c1089/hajszarito-c1031 linkre abban a bizonyos blogban. Biztos vagyok benne, hogy ez egy gyönyörű barátság kezdete lesz a bestmartk.hu és köztem.